immunrendszer
Tégy az immunrendszered működéséért! – 1. rész
Az ősz után az eső és a hideg is megérkezett, ezzel pedig eljött az ideje, hogy plusz löketet adjunk az immunrendszerünknek. Szerencsére a természet olyan tárházát nyújtja a jobbnál jobb immunerősítő növényeknek és gombáknak, hogy azt képtelenség lenne egy cikkben összefoglalni. Mi most megkíséreljük egy rövid sorozatban kiemelni a legprominensebb képviselőket.
Az Ayurveda Szupernövényeivel a Majomhimlő Ellen
Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem a majomhimlő lesz az új koronavírus, hiszen vannak ellene vakcináink és a fertőzőképessége is elmarad a Covidtól, éberségre int, hogy másodszor is globális egészségügyi vészhelyzetet hirdettek ki miatta. Jó alkalom ez számba venni, hogy melyek azok a természetes medicinák, amelyek védelmet nyújthatnak a majomhimlő és más vírusos fertőzések ellen.
Nyers kakaóbab – az egészség támogatásának legfinomabb módja
Ha van valami a csokin kívül, amit az ember már gyerekkorában a szívébe zár, majd felnőve ugyanolyan szívesen fogyaszt, akkor az a kakaó. De ahogyan a csokik esetében is, a kakaónál is érdemes elmozdulni az egészségesebb fogyasztási irányokba. Erre ad lehetőséget az organikus, nyers kakaóbab!
Chlorella Alga – Superfood az Édesvizekből
Ha fel kellene sorolni néhány növényt, amiknek a fogyasztásával közel teljes étrendet lehet kialakítani, akkor az algák biztosan köztük lennének. Az évmilliárdokkal ezelőtt kifejlődött chlorella algát az ázsiai népek már évszázadok óta fogyasztják, de a nyugati világ csak a 20. század közepén fedezte fel. És azóta sem győz csodálkozni azon, hogy a természet milyen csodákra képes!
Organikus Gombakeverékek az Egészség Támogatására
Korunkban az egészséges életmód és az immunrendszer erősítése kiemelt jelentőséggel bír. Az egészségtudatosság növekedését jelzi, hogy egyre többen fordulnak természetes megoldásokhoz. Korábbi bejegyzéseinkben a dél-amerikai és ázsiai gyümölcsök és gyógynövények jótékony hatásait ismertettük. Ezúttal a testünket és elménket támogató gombák kerülnek terítékre. Bemutatunk nektek két igazi csodakeveréket, amelyek a természet egyedülálló adományait egyesítik.
Immunerősítő Csodanövények Ázsiából: Ashwagandha, Galangal Gyökér és Homoktövis
Előző blogbejegyzésünkben a dél-amerikai kontinens legegészségesebb gyümölcseit mutattuk be, amiket organikus porok formájában tőlünk is beszerezhetsz. Ezúttal ázsiai gyógynövényekkel és gyümölcsökkel folytatjuk a sort, melyek kívül-belül csodát tesznek a szervezetünkkel. Ezek az ashwagandha, a galangal gyökér és a homoktövis.
Támogasd az Immunrendszered Dél-amerikai Szupergyümölcsökkel! - Camu camu, Acerola, Acai
Bár sokan még mindig a téli hónapokhoz asszociálják, immunrendszerünk minden évszakban igényli a gondoskodást. A természetgyógyászok és immunológusok nem győzik hangoztatni, hogy egészségünk megőrzését nem tudhatjuk le pár doboz multivitamin beverésével a hideg időszakban. Az alábbiakban szeretnénk ötleteket nyújtani immunrendszered célzott erősítésére a természet páratlan csodanövényeivel. Három Dél-Amerikából származó gyümölcsöt mutatunk be - camu camu, acerola, acai - amiknek egyedülálló összetételét már Európában is élvezhetjük, porok és kivonatok formájában.